barga valázs

vasárnapot tartok. Tegnap szombatot tartottam, egy maratoni 14 órás alvással. Jól jött, mert a nap vége felé már tudtam hogy valójában milyen nap is volt a héten (tegnap volt kedd, ma van szerda. Remek jel ezt tudni, mert amikor már gőzöm sincs arról, hogy milyen nap is van valójában, akkor vagyok nagyon fáradt.)
Úgy néz ki ismét festeni fogok, és kedden megyek észak-devonba (Barnstaple mellé) felvenni, hogy mi is van a női kórusunkkal.

Többszörösen hív vissza az a hely. A hétvégén Maria, Rita, Lesley és a többiek társaságában megyünk néhány kilométerrel arébb, de tulajdonképpen Anlgia ugyanazon szegletébe. Mi van mostanság? Tiszta őrület.
(Hirtelen elgondolkodtam, azon, hogy milyen lassan is tudok én gépírni kéremszépen. A magyar bajnok az az AKG-s srác, percenként 456 szót gépel, míg én csak alig 80-at.)

Szóval ma vasárnap van, jót pihentem, jógáztam és eladmo a fél szobám tartalmát. Apropó! Az összes kollégám akit ismertem leszokott a dohányzásról. Ez felettébb kellemetlen, mert még mindíg itt van a sok dohány a nyakamon. Meg a borok. Elfelejtettem odaadni a két üveget a két illetékes kollégámnak. De hát annyira fáradt voltam már a hétfői napon, hogy teljesen elfelejtettem berakni a két üveg bort! Nem baj, jönnek még Bristolba forgatni, akkor kapják majd meg. Ha jól tudom most még pár nap forgatás vár rájuk Newportban a stúdióban, aztán jönnek szépen a csatornán innnenre.
Úgy néz ki megkapom a westoni munkát, s ez azt is jelenti, hogy költözöm Weston-ba. Elég rossz hely, de két hónapot kibírok ott. Heti 5 nap meló, szabad hétvégék. Már amennyire. Még rá kell majd jönnöm, hogy miként tudok onnan eljutni a Bristoli reptérre gyorsan és egyszerűen. Nem szeretnék vonatozni, meg buszozni mert a.) baromi sok idő b.) iszonyat drága. Akkor már inkább autóbérlés.
Egyre többet hallom, hogy saját kocsit kéne szereznem. Jah… Csak a fentartási költsége lenne kb fél millió forint úgy, hogy egy kilométert nem megyek vele. Hol van ebben a ráció? Nézegetem a City Car club oldalát, talán megéri.

Megvettem egy csomó Attenborough könyvet angolul. Ezek mind meg is jöttek, amíg én dolgoztam, hogy úgyhogy ma megyek a postára átvenni őket. Jó lesz belőlük angol-magyar fordítástechnikát tanulni. (Otthon ugye megvan a magyar változat.)

Még írok, de most el.

fantasztikus napsütötte reggelünk van, és ha lehet hinni a meteorológiai előrejelzésnek, egészen estig marad a szép idő! Hallani a molnár fecskék sivítozását, teljesen olyan érzésem van, mintha Deákváron lennék a panelek között. Vagy Mareilles-ban az óvárosban. (Jut eszembe: de piszkosul utaznék valahová egy hétre! Bennem van a mehetnék…)

Szorgalmasan festek, ma a (bazi nagy!) garázsajtón van a sor. Hétfő estig szeretném a festést befejezni, ami nem csak a garázsajtót jelenti, hanem a pajta belső falát, meg még egyszer a két kapu lekenését. Hogy ez sikerüljön, ma este Bruce-nál alszom és így hétfőn reggel korán kezdek.

Tegnap este tízre értem haza, olyan tizenegy tájt pedig elugrottam a mikrofonos barátnőm (női barát – érthető ez?) és egy volt évfolyamtársnőm születésnapi ivászatába. A vicc, hogy a mikrofonos lánnyal azonnal munkáról kezdtünk el beszélni, ráadásul ugyanarról! Már a sokadik forrásból hallottam, hogy egy komédia sorozat (ennek szebb a magyar neve, de most rohannom kell és nem tudok gondolkodni a megfelelő szavakon) újabb évadját forgatják majd Weston-super-Mare-ben.

A helyzet a következő: a hangmőrnök adott és ismert (Simon), a mikrofonos addot és ismert (Jo), az asszisztens pedig… A lényeg, hogy sok forrásból hallottam már erről a munkáról és már beszéltem is a produkciós vezetővel, aki roppant szimpatikusnak tűnt. Most azon drukkolok, hogy végre a produkciós cég hívjon fel, és a béremről egyezkedjünk. A mindenes lóti-futi gyereknek viszont nagyon rossz bért ajánlottak volna. Hmmm… Elgondolkodtató.

Június 25 – Augusztus 17. Ez sajnos azt is jelenti, hogy az idei Szlovák Rainbow Gathering teljes egészében kimaradt. De még az Olimpián való munka is. A pénz nagy úr, és most kell egy úr a háznál (meg elvégre ezért is jöttem ide ki… Meg azért mert Steve-nél nem lakhatnak a dobozaim az örökkévalóságig.)

Minden nap történik valami nagyszerű dolog! Köszönöm!

most megnyugtatnám. Egy héttel a kenyérsütés prodzsektemre rá, még ma reggel is azt mondta Rachel, hogy isteni finom a köményes-joghurtos kenyerem. Sőt! Megállapította, hogy minden hétvégén sütnünk kéne 3 cipónyit, hogy kitartson egész héten.
Ma ismét csodás napunk van, egy felhő sincs az égen (nem érdekel, hogy a cloudappreciationsociety.org mit mond, jó hogy nincsenek felhők!) és fantasztikus a meleg napsugarakban sütkérezni. Na ez jön most, meg a festés. Akkor… bringára!

hétvégém lesz. Dolgozom ugyanis. Tulajdonképpen fél órán belül már itt sem kéne lennem. Eddig még nem sikerült igazán időben elindulnom, azt remélem, hogy a mai napon menni fog. 8-ra szeretnék a tett színhelyére érni. Ma a bejárati kapu és a garázsajtó lecsiszolása illetve lefestése a cél. A kettő együtt óriási falat, örülnék, ha legalább a felével elkészülnék. Holnap is dolgozom, elvileg az a befejező felvonás. Elvileg. Még lehet, hogy a hétfői nap is munkanap lesz. Mármint, hogy ilyen munkanap lesz.
Ezekután jó lenne keddtől elenni a munkaközvetítő által ajánlott melót nyomni, aztán meg a hangos munkákat elvégezni. Tegnap a volt főnökömmel beszélgettem és leadta a drótot, hogy miként tudnék munkát szerezni Júniusra illetve az Olimpia idejére. Ezeket a jövő héten el is intézem, meg is nézem.
Ma a mikrofonos kolléganőm születésnapját ünnepeljük. Utoljára Peru előtt láttam őt. Így már meg is van, hogy mit fog kapni ajándékba: valamit Peruból.
Végül itt egy videó: így néz a bringaúton az alagút amin most naponta keresztülbringázom.

Rycote garden parti, nyertem a tombolán, fáradt vagyok, tanítok, lemondják az egyik munkámat. Holnap festegetek, (úgy hangzik akár egy művész napja), orvoshoz megyek, tanítok. Nagyjából ennyire tellik belőlem.

tulajdonképpen igazán ma történt meg. Igen, tudom kedd van, de itt tegnap szünnap volt. Ma pedig többszörösen tömött lett a napom: reggel 10-kor hívott az egyik munkaközvetítő, kérdezvén, hogy tudok-e menni dolgozni most azonnal. (NEM! Mert Bruce-szal találkozom, mégis hogy képzeled!?!) Aztán mondtam hogy a hét további felében ráérek, ami már NEM IGAZ! Lásd lentebb.)

Bruce-szal elmentünk egy gyorsbevásárlást megejteni. Szóval ő az aki családostul (macskák nem) készül Ausztráliába két évre és nem fogunk együtt dolgozni ezidő alatt. Illetve semmi sem lehetetlen, de az elég lehetetlen, hogy én kimenjek Ausztráliába dolgozni ő meg éppen valami forgatáson legyen. Tehát ma délelőtt elmentünk Kis-Amerikába. Itt van egy köpésre, az Avon folyó partján. Costco a neve. Olyan mint a magyarországi Metro, csak sokkal nagyobb és amint behajtasz a kerítésen belülre, olyan, mintha az USÁban lennél. Tényleg. Szélesebbek az utak, nagyobbak a parkolóhelyek, 5 literes a domestos, kaliforniai a datolya, és £20 3darab CK boxeralsó.

Vettem egy-két dolgot meg útközben eldumálgattunk egymással. Csütörtökön mindketten megyünk Stroud-ba (Gloucester mellé) a sütögetős találkozós hangtechnikusoknak szervezett gárden partira. Megyek munkát szerezni, meg bedumálni magam többek ismerettségébe. Jó lesz! Aztán kiderült, hogy Bruce-nak SOS szüksége van valakire aki lefestené/lecsiszolná/felpolírozná/kitakarítani/megjavítaná/felfúrná stb a ház körül a dolgokat. Meg is állapodtunk izibe: péntek-vasárnap (meg lehet hogy szerdán is már) ezt fogom csinálni. Ettől függetlenül odaadtam a két üveg ajándék mézet, amit neki és családjának hoztam.

A kijártanál próbára tettük a biztonsági ellenőrzést: a blokk alapján tüzetesen átvizsgálják minden egyes bevásárlókocsi tartalmát. Eddigre már elraktam a bevásárlásom a hátizsákomba, amit nem néztek át. Így a banánjaimat és az almákat elnézte a kislány a két üveg ajándék mézre. “Micsoda értelmetlen időpocsékolás mindez!” kommentáltuk a történteket mindketten. Én csak röhögtem az egészen.

Egyelőre ennyi. Megjött a postás.

Ma berendeltünk két féle organikus zöldséges dobozt. A “Gert British’-t, meg a ‘Fruit Only’-t. Pénteken hozza is majd a teherautó. Ilyen a modern kori zsákbamacska. A küszöbödön. Eltöprengek, hogy vajon mennyi krumplit fogunk kapni? Vagy salátát. Legalább megtudom hogy minek van szezonja. A környékünk tele van kommunális kiskerttel. Rachelnek is van egy kis földje, de még nem láttam hogy mit ültetett rá, meg, hogy mekkora is az akkora.

Dobozolok. Akárcsak a Tótékban, de itt nem olyan a produktum és nem csinálom éjjelente. Akkor gondolkodom. Szóval a játék neve: dobozolás. Már igazi pro vagyok, van róla kép is:

(igaz, ez még múlt évben készült, amikor még nem voltam ekkor májer benne és csak a középhaladó csoport tetejét súroltam. Az elmúlt fél évben sokat fejlődtem.)

A dobozolás egy­szer­re na­gyon egy­sze­rű és na­gyon bo­nyo­lult. A já­ték sza­bá­lya­it egy négy é­ves gye­rek is gond nél­kül meg tud­ja ér­te­ni, de a já­ték annyi­ra mély, hogy a szá­mí­tó­gé­pek nem bír­nak ve­le: a leg­e­rő­sebb dobozolóprog­ra­mot egy át­la­gos kez­dő pár hó­nap já­ték után meg tud­ja ver­ni. – Szabadon a Gószövetség honlapjáról.

A játék hasonlít egy jól felépített go játszmára, ami a magasfokű tetriszezés alapelveire épül. Célunk, hogy minél kevesebb dobozban (értsd kisebb helyen) elhelyezni adott illető személyes tárgyait, a dobozokba úgy pakolva, hogy tartalmuk bármikor könnyen hozzáférhető maradjon. Egy játszma hossza fél óra és két hét közötti időintervallumra tehető.
Ajánlott bárki, 12. életévét betöltött személynek (főleg fiúknak), aki szeretné megtanulni, hogy miként lehet az ötszemélyes családi autóba bepakolni akár még a budapesti állatkert tartalmát is, hogy kiscsaládja semmiképp hiányt ne szenvedjen bázikus porkeverékből a méltón megérdemelt olaszországi nagyarlás kőzben.

Kár, hogy nem csapat játék. Ha magam ellen játszanék, akkor most nagy előnyben lennék! Ez akkora haladás, amit a múlt héten még nem sikerült elérnem! (Akkor csak alapoztam és tervezgettem ezt a lépést). Most átvettem magamtól a vezető helyet! Két dobozt szabadítottam fel, s további két rekesznyi ingóságtól szabadultam meg! Igaz, azok még itt vannak a szobában, de már a “kifutópályán”.  (Ma már szőnyeget is raktam le, ezzel jelezve annak hollétét). Hamarosan már nem látom őket többé, és csak azzal a pár dobozzal kell foglalkoznom ami még szem előtt maradt! Hurrá!

Hogy valaha is sikerül-e bepótolnom a lemaradásom nem tudom. Oldjuk meg ezt a problémát úgy, hogy nincs is probléma! Vagyis nincs is lemaradásom. Ha ezen időpont előtti bejegyzésre kerül sor, akkor az csak bónusz lesz.

C felhívta figyelmem, régebbi írásaimra. Sokat változott a stílusom. Akkor még volt időm, sőt tökre új volt az itteni helyszín is. Most már a helyszín olyan, mint a József Attila Művelődési központ nagyterme, kis változásokkal.

Ma nekikezdtem a weboldalas meló hangjainak. Lassan haladok, meg kicsit Ábélával el is röhögtük a dolgot. Mindenestre van már egy pár hangom (köszi Béla!) meg még egy rakat ötletem, amit fel fogok venni.

A mai nap Rachel (a spanyol lány) elment. (Szerintem még visszajön.) Elvitt egy Rachel (angol házinénim) autónyi cuccot -kőztük egy irígylésre méltóan rózsaszín bringát is- ami nem is tudom honnan került elő. A padlásról való lepakolási akciója eljutott a tudatomig, s mivel elég tetemes mennyiségű ruhanemű került le a padlásról, ezért felbátorított, hogy a gravitációnak ellenálva, felmerészkedjek a padlástérbe és a bőröndömet illetve a mai napi játékom eredményét -egy űjabb üres dobozt!- felrakjak.

A padlásunk valóban olyan lehet, mint a világegyetem… szerintem az a töménytelen mennyiségű ruha csak lebeghetett ott fent. Egy kisebb átpakolási manőverbe kezdtem. Kezdett olyan lenni a helyzet, mint a földkörüli pályára állt szerszámosládáé:

Alig találtam helyet a bőröndnek, meg a doboznak!

Az akció sikeres volt. ‘Irány a park!’ -gondoltam.
Azt hittem sikerül egy új utat felfedeznem, de rá kellett jönnöm, hogy csak egy felső bejárat van a hozzánk közel eső oldalról. Néztem a kacsákat a füvőn. Amikor kiszúrják, hogy nézed őket elkezdenek rádmeredni. A nyakukat fölfelé szegik és fejükkel előre bólogatnak. Kissé olyan, mintha azt mondanák, hogy ‘namitmivan nem lehet itt lenni?’ Ilyenkor kedvem lenne pórázt rakni rájuk és elvinni őket a sarki pubba. Apropó pub!

Mondtam hogy szükségem van néhány hangra. Mivel még Szeptemben sikerült megszabadulnom a zajkeltő dobozomtól (egy banánosdoboznyi, földi halandónak tűnő kacat, ami valójában kincsesbánya a hallgatózó embernek) így nem volt már többé szívószálam sem. Venni meg nem fogok 100 darabot, csak hogy 1-et használjak. Honnan szerezzek? Hát a sarki pub-ból!
Mire odaértem már eleredt az eső, s én ázottan a Royal Mail-es pólómban benyitottam. Rögtön kiszűrtam, hogy a bárpult környéke dugig van emberrel, a pultban egy srác dumál egy vevővel, a lány meg az ajtót -s ezáltal engem- bámulja. Ösztönösen rám mosolygott, s ahogyan odaléptem már kérdezte is, hogy mit adhat.
– Csak egy szívószálat kérek.
– Egy szívószálat?
– Igen, egy szívószálat. Egy ilyen feketét -böktem rá az előttem lévő kosárban sorakozó szívószálak halmazára.
A lány lassú mozdulattal kivett egy szívószálat amit alaposan szemügyre vett, mielőtt átnyújtotta nekem.
– Köszönöm! -vágtam rá
– Egy pint-ot nem kérsz hozzá? – kérdezte miközben én már sarkon fordultam.
– Nem, csak a szívószál kellett, köszönöm! – szóltam vissza, már kezemben a kilniccsel.
Azzal fogtam és számba vettem a szívószálat és ráharaptam.

Ki az a hülye, aki beállít egy esős vasárnap este Royal Mail-es munkapólóban és szívószálat kér…

Rachelnek elmondtam és kiröhögött. Mondjuk ő már akkoris röhögött, amikor azt magyaráztam neki, hogy vízben lévő levegőbuborék hangokat szeretnék felvenni.