barga valázs

Öt napos lett a hétvégém. Az aktuális pihenő nap persze csak egy napos, de még így is jó. Csütörtök, Péntek, Szombat: London; Vasárnap, Hétfő: Bristol.

Alfie-val minden időnket feláldozva dolgozunk a rádiójátékon (audio drama – ahogyan errefelé említik az ilyesmiket).

Alfieról egyébként azt kell tudni, hogy nagy filmes. És a jó értelemben vett filmes: azokat a filmeket szereti amiknek még van értéke. Egyébként nagyon rendes volt, nála laktam Londonban.

Alfie érdekes egy családból származik. Az apja a filmek világában van -díszlettervező- az anyja pedig tanár. A közös mind kettőjükben az apró dolgok iránti öröm és lelkesedés. Ezt Alfie már nem örökölte. Nagymamájában azonban duplán megvan ez a jó tulajdonság. Egy életvidám nyolcvanas éveit taposó csöpp nénike akinek mindenről van egy sztorija és gurgulázva nevet. Egy valódi tünemény. A lakása pedig igazi nagymama lakás. Fénykép galériával és tucatnyi emléktárggyal. Valóságos felfedezőnek éreztem magam amint ott böngésztem a fényképek között.

A jobb múzeumokban teremvezetés is jár, ennek mintájára pedig én is megkaptam a magamét. Megismertem Alfie családjának (s megannyi rokonának) rövid történetét, fényképekkel, medálokkal és történetekkel illusztrálva. Élmény hallgatni az ilyen embereket.

Miután elindultunk hazafelé Alfie is rádöbbent a valóra: nem mindenkinek van ilyen nagymamája.

Tegnap leadtuk a dokumentum film prodzsektet. Egész jó visszajelzést kaptunk az évfolyamtársaktól: másodikok lettünk. Nos ha egy kicsit több időt szánunk a bemutatóra, akkor jobb lett volna az egész. Persze a papírmunkát később fogják kiértékelni. Végülis az a döntő. Azt hiszem, hogy az egész jól sikerült: 58 oldal. Senkiről nem tudok, aki ilyen vastag mappát rakott volna össze… A mappa egyébként még így is hiányos.

Csütörtökön / Pénteken / Szombaton(?) Londonban leszek. Két okom is van rá: HD konferenciát szervez a BAFTA, amin jó lenne ott lenni, illetve Alfie-val felvesszük az audió prodzsekt szöveges részeinek egy részét.

Ismét felkértek vágni, meg kamerázni. Harmadéveseknek segítek be, illetve a VENN fesztiválon leszek valami. Majd meglátjuk, hogy mi. A BAFTA cineformation-jét pedig mindjárt jól meg kell vágnom. Na hát így van ez.

Tegnap néhány szépművész diákkal (de furcsán hangzik ez! fine art student…) megünnepeltük a leadást! Jó volt a buli a hajón. Kár, hogy ritkán adódik ilyen alkalom, ahol ennyi jófej ember összegyűlik. Szó szerint elfoglaltuk a hajót. Bower Ashton sava-borsa jelen volt. Jesz!

Ordít a drum and bass a fejembe. Jó kis ideglevezető egy hányadék. Lássuk. 19.30 perckor Amrit és Bebe-vel kijelentettük: “az elmúlt 18 órát napnak fogjuk nevezni”. Vagyis end of production for today. Most pedig kiírom magamból az ideget.
Hogy mi történt? Nehéz visszafognom magam. Már említettem, hogy ismét kikaptam a degenerált duplanullát. (Oneil -> ejts: oh-nil. [oh=nulla, nill=nulla angolul] ). Szerencsétlen gyerek. Egy seggfej. Jobb szó nincs rá.

Készítjük a dokumentum filmünket Bristol szégyenletesen alulteljesítő középiskoláiról. Négyen vagyunk: Amrit, Bebe, Jómagam és Oneil. Eddig minden tökéletesen ment. A dokumentumfilm olyan mint egy jéghegy. Rengeteg munka kell ahhoz, hogy valami látható készüljön. (A jéghegy csúcsa alatt is rengeteg jég van, ami nem látszik.) Az elmúlt öt hétben hulla fáradtig dolgoztuk magunkat Bebe-vel, de jó emberekkel könnyű együtt dolgozni. Elég addiktív. A kis eredmények tartották bennünk a lelket.

Egészen most hétfőig jó volt minden. Ekkor egyezetettünk a modulvezetővel aki elkezdett azon lovagaloni, hogy még mindíg nem találtunk karaktert a filmünkhöz. A mi esetünkben egy családot kellene találnunk, mi több filmeznünk -ami valljuk be nem egy könnyű feladat. A húsz perces beszélgetés végén kezdtem azon gondolkodni, hogy megfojtsam-e a tanárt vagy csak simán szembeköpjem.

Megértettem a taktikáját, miszerint negatívumokat vág a fejünkhöz, ezzel ösztönözve minket a munkára. Csakhogy van egy bizonyos pont, amit ha átlép az ember (egyébként az ilyen fajta embereket nevezi az angol “devil’s advocate”-nek) éppen az ellenkezőt váltja ki – a mi esetünkben az érdeklődés teljes elvesztését.

Az utolsó reményünk az Oneil bátyjával előre megbeszélt interjúban rejlett. Kezdetben Oneil-t bíztuk meg az interjú elkészítésével, ám gyorsan kiderült, hogy ő csupán egy degenerált feka, akinek semmi gőze nincs arról, hogy mit is csináltunk az elmúlt öt hétben. Úgy láttuk, hogy jobb ha Bebe és én készítjük az interjút. A kérdések és a felvétel minősége így konvergálni fog egy magasabb szinthez. (Elnézést kérek azoktól akiket ez a “nagyképűség” zavar, de már túl jól ismerem Oneil kamerázási és interjú technikáját)
Délután négykor érkeztünk meg a városközpontba, hogy felszedjük Amritot és Oneilt. Oneil ekkor bejelentette, hogy a bátyjával gond van – nem éri el őt telefonon. Kiderült, hogy a bátyja telefont cserélt az elmúlt két hónapban és Oneilnek nincs meg az új száma. Okés. Végülis egy körtelefon megoldotta a problémát, ám ekkor kiderült, hogy az ötre megbeszélt időpont nem jó, hatra kéne halasztani az interjút.

Beültünk egy kávézóba megbeszélni a hétfői bemutatónk gerincét. Fél hétre kiértünk Eastonbe (ez a városnegyed Bristol gettója – kimagasló az elkövetkezett bűntények száma) ahol kiderült hogy Oneil nem tudja a saját bátyja lakcímét! Megálltunk egy utcában, kiszálltunk a kocsiból és kétszer-háromszor végigsétáltunk az utcán. Oneil arcáról sugárzott a tehetetlenség, később a zavarodottság. Igyekeztünk egy csoportban maradni -így kisseb az eséje annak, hogy megtámadnak minket.
Igen, jól gondolod. Az interjúból nem lett semmi. De hát mit is várunk egy olyan degenerált baromtól aki még egy híres bristoli középiskola nevét sem képes helyesen leírni? (Colston’s School)
Végülis a nap ezt az időpocsékolást leszámítva zseniálisan telt: sikerült a Begbrook-i iskolában forgatnunk. Csupán egy interjú kedvéért mentünk, ám csoda történt! Az igazgató megengedte hogy filmezzünk. Három órát töltöttünk az iskolában. A végeredmény két kazetta zseniális nyersanyag! Még négy gyerekkel is sikerült interjút készítenünk. Ha minden jól megy, akkor hétfőn lehengerlő bemutatót fogunk tartani. Jesz! Legalább ez!

A média produkcióknak van egy hátránya is. Az utolsó adás lementével az egész stáb átváltozik. Na ez persze nem baj. Mindenki segg részeg -ami csak jó- de egyben elég vicces is. Aki eddig a főnök volt, az becsiccsentve társalog. Hümm. Egy azonban jó volt: életemben először a szobeszervíz szolgált ki egy öt csillagos szállodában. Sajnálom, ha ez túlzottan ‘magyarosan’ hangzik, de baromi jól esett egy retek mocskos pub-ból egy ötcsillagos szállodába menni. Tökre más a légkör.

Kénytelen voltam elszenvedni a skysports1 reggeli amerikai stílusú aerobic adását. Ezzel a videóanyaggal még szándékozom valamit kezdeni VJ ként.  Most vár rám varázslatos két óra alvás, aztán pedig irány az egyetem. Gyalog persze, mert a bringám már szombat délelött óta az egyetem főbejárata előtti korláthoz van kötve. Remélem még megvan. (Bár mondjuk Bower Ahston nem híres a tolvajairól.)

Összességében az egész munka baromi sok mindenre megtanított. Fizetés nem járt, de hoztam egy csomó kávét magamnak, meg a bulin ingyen volt az ivászat. Good deal…

Úgy látszik, hogy már csak hetes ciklusokban fogok tudni írni. Szerencsére van mit csinálni, avagy a hangmérnök Tom szava járását haszálva: it’s good to be busy.

Lássuk: a dokumentum filmezés egészen jól áll, leszámítva azt, hogy sehol nem tartunk. A dokumentum film olyan, mint egy jéghegy – a teteje a látható rész, de a jéghegy alatt ott van a többi jég. Nos a mi esetünkben semmi nem látszik, de szorgalamasan “építjük” azt a jéghegyet.

Kiértékelték a webdesign projektet. Martin nem ad ötöst az első éveseknek, ezért négyest kaptam. De elmondta, hogy a mi weboldalunk lett a legjobb és nekem adta a legmagasabb jegyet. Szkeptikus vagyok. Annyian vannak rajtam kívül. Biztos, hogy én vagyok aki a legjobb jegyet kapta?

Ágoston Béla és a Hunhangár Ensemble az ‘A Hawk And The Hacksaw‘-val játszik a hetekben. Iszonyat furcsa volt megszólalni magyarul ebben a környezetben. Azért jól esett. Szép a magyar nyelv. A hivatalos UK turné kiinduló pontja a Bristoli Cube mozi volt. Hát naná, hogy kameráztam egy kicsit. A Cube-ban akkor jártam először. Igazi kommuna fílingje van, gyakori vendég leszek a közeljövőben. A hely az otthoni Kultiplexre emlékeztet, ami piros pontot érdemel.

Sol-lal a rádióban is jelen vagyunk, igaz a hétvégén kaptam egy sms-t, hogy valaki elkeverte a stúdió kulcsát, így a hétvégi műsorunknak lőttek. Ez viszont még jól is jött: Szombattól Hétfő éjfélig munkagyakorlaton vagyok, a ‘Most Haunted‘ című tv műsor felvételén vagyok ‘runner’. Pontosabban ‘cable boy’. A vezető operatőr kamerájának kábelét igazgatom. 4 órán keresztül a padlón kúszom (a cél, hogy ne lásson a maradék hat kamera) és húzom-vonom az intcom kábelt. Időnként pedig elugrom teát vagy kávét főzni. Így van ez, a létra alján kezdem.

Sokat tanul az ember egy-egy ilyen felvétel során. Úgy érzem, hogy hónapokkal előbre kerültem a többieknél. Naja, nem egyedül vagyok a kurzusról, de ez még jó is. A stáb Manchester mellől érkezett s roppant barátságos mindenki. Igazi élvezet ott dolgozni. Fizu nem jár, de hát kit érdekel. Étel-ital és munka van.

A napokban elkezdtem egy kicsit aggódni a hangjáték miatt. Alfie-val küzdünk a dolgon, remélem a mai napon megállapodunk valami hibátlan ötletben, amihez ő is teljes odaadással hozzájárul. (Úgy tűnik, mintha túlzottan ragaszkodna a saját ötleteihez…) Apropó! Dominic -az évfolyam főnök- a hangról tartott előadást. Négy színusz hangot mutatott, amelyek hangmagasságát pontosan megmondtam. A többi diák és Dominic is teljesen le volt döbbenve. Hát mit mondjak? Foglalkozási ártalom…

Végre jutott időm főzni is! Egy sült csirkét raktam össze, némi rizzsel és salátával. Még a mai napra van belőle.

Hamarosan felkeresem a BBC-nek dolgozó magyar származású operatőrt, Bolgyó Balázst és utánakérdezek, hogy mehetek-e nézelődni. Akár ingyen is dolgoznék, ha ilyen jó csapta lenne azon a forgatáson is, mint amilyenen most vagyok.

Most viszont irány a park túloldala: Marketgate. Megbeszélés Alfie-val.

Helló madarak, helló fák! Élek! Élek!

Bebe-vel nekifeküdtünk ismét a dokumentumfilmünk témájának. Terítettük a hirdetésünket. Ádáz egy műfaj ez. Az ember a fél délutánját egy kocsiban töltheti csak azért hogy egy telefont kapjon. A film készítésébe fordított energia nem arányos az eredménnyel…

A mai napon sikerült elintéznem hogy a Channel 5 “Most Haunted” c. programjának forgatásán legyek kisegítő. A program maga elég szar, s csak azért vállaltam el végül, mert nem volt más tennivalóm. Még a végén lehet, hogy megismerek valakit aki a későbbiek során segíthet. Networking, ahogyan errefelé mondják.

Vasárnap Sol-lal a rádióban voltunk. Átrendezték a stúdiót, ahogyan kell. Most már egy fokkal jobb. Ennek megfelelően a műsorunk is egyre jobb lett. Az eheti adás vagy kimarad, vagy konzerv lesz. Majd meglátjuk.

Megírtam az átköltözésem történetét, de még nem vagyok megelégedve vele. Amint eléri a publikálható szintet, ide fogom biggyeszteni, köz zsemlére.

Most megyek aludni, mert azt is kell. Holnap is van nap.